A MÁTYÁS KIRÁLY GIMNÁZIUMBAN IS MEGTÖRTÉNT A SZALAGTŰZÉS

Címkék: Események

2014. január 10-én került sor iskolánk szalagavató ünnepségére.

2014. január 10-én délután fél hatkor jómagam köszönthettem a szalagtűzés műsorközlőjeként a jelenlévő szülőket, tanárainkat, diáktársakat és vendégeinket.

A Himnusz eléneklése után zászló bevonulása következett:  a 11. évfolyam diákja, Sipos Bence 11. b osztályos tanuló vitte, a zászlót kísérte Molnár Nóra 11. a és Sinka Boglárka 11. c osztályos tanulók. Ezután Bárány Dóra 9. b osztályos tanuló előadásában Fekete István Füveskönyvéből hallhatott egy részletet a közönség, majd Hideg Bernadett 11. d osztályos tanuló mondott köszöntőt  a 11. évfolyam nevében:
„Az ember életében meghatározó szerepe van az ünnepeknek, hiszen az ünnep emlékezésre szólít fel minket, az emlékeinkből pedig ösztönző erőt meríthetünk, új célokat találhatunk. A legenda szerint a hagyomány egy selmecbányai mérnökiskolából származik, ahol a végzős tanulókat szalaggal jelölték meg, hogy megőrizzék az iskola emlékezetét. Nemrég még nyolcadikosként izgultatok, hogy felvesznek-e titeket az általatok kiválasztott gimnáziumba, majd kis elsősként félve tettétek meg az első lépéseket a számotokra új iskolában, környezetben, új diákokkal és tanárokkal. Az iskola megszokott lett, a diákok a barátaitok lettek, a tanáraitok pedig segítőitek, akik már az első tanévben az érettségivel ijesztgettek benneteket. Ugye milyen gyorsan eljött ez az idő?”
Majd a szalagtűzés következett. Először a 11. évfolyam diákjai feltűzték az iskola vezetőségének – az igazgatóasszonynak és a két igazgatóhelyettesnek- a bordó szalagot.
Ezt követően a 12. a osztály felvonult a színpadra, osztályfőnökük, Babina Edit tanárnő vezetésével, majd a tanárnő egyesével feltűzte a szalagokat a diákoknak.
Ezt követően a 12. b osztály sorakozott fel a színpadon, osztályfőnökükkel, Lengyel Zsüliett tanárnővel.
A szalagokat megkapták a B-s diákok is, utánuk a színpad a 12. c osztályé volt – osztályfőnökük Kasztl Rozália tanárnő.
Végül a 12. d osztály tanulói népesítették be a színpadot, osztályfőnökük Kereskai Zita tanárnő, aki a műsor szervezője is volt.
A szalagtűzések után a 12. évfolyam nevében Gergye Árpád 12. c osztályos tanuló osztotta meg gondolatait a közönséggel: „A mai nap a gimnáziumi éveink egyik kiemelkedő napja. Amikor először léptünk be az iskola kapuin, nem is gondoltuk, hogy ilyen hamar eljön ez a pillanat, a szalagavató estéje. Lássuk be, sokunknak még csak eszébe sem jutott, hogy mi lesz majd pár év múlva. Nagyon gyorsan eltelt ez a négy-öt év. Nemrég még gyerekként jöttünk ide, és néhány hónap múlva már fiatal felnőttként távozunk az iskolánkból, a Mátyás Király Gimnáziumból…”
Majd iskolánk igazgatójának, Bántó Zsuzsannának ünnepi beszédét hallhatta a közönség. A műsor zárásaként közösen elénekeltük a Szózatot.
Amíg a szalaggal felavatott végzős diákok átöltöztek a nyitó táncokhoz, néhányan közülük ünnepi műsorral szórakoztatták a nézőközönséget.
Gyöngyösi Klaudia 12. d osztályos tanuló Tompos Kátya Leperegnek a könnyek c. dalát énekelte el.
Majd Huber Éva 12. b osztályos tanuló moldvai népdalcsokrot énekelt, zongorán kísérte Szendrődy Csobán 11. c osztályos tanuló.
Az énekes produkciókban szereplőket Varga Zsuzsanna tanárnő készítette fel.
Majd a mesés koreográfiájú táncok következtek. A diákok angol és bécsi keringőt táncoltak. A végzős lányok hercegnőként tündököltek a parketten a csinosan felöltözött fiúk oldalán.
A tánckoreográfiát Feledi Ildikó és Filak Marek táncpedagógusok tanították be.
A végzős diákok patronáló tanára Németh Krisztina tanárnő volt. A keringők után az apukák táncoltak lányaikkal és az anyukákat a fiaik táncoltatták meg.
Az est folytatásaként a bálon a zenét a PartyBand zenekar szolgáltatta. Nagyon színvonalas este volt, köszönettel tartozunk az ünnepély megszervezőinek.

PROITY LUCA
11. A

12.A12.B12.C12.DGyöngyösi KlaudiaHuber ÉvaTánc 1Tánc 2Tánc 3Tánc 4