Hagyományőrzés és iskolanap - 55 ÉVES AZ MKG

Címkék: Események

Gimnáziumunk, névadójának tisztelegve, minden évben megünnepeli a Mátyás-napot. Az idén erre 2016. február 26.-án, pénteken került sor.

Hagyományunk szerint az iskolai ünnepség koszorúzással kezdődik, a vendégek, az osztályok képviselői és osztályfőnökei tiszteletüket teszik a félemeleti zsibongóban a Mátyás-falnál.

A koszorúzást Szekeres Attila történelem szakos tanár figyelemfelkeltő gondolatokkal nyitotta meg.

A diákság körében az idén is meghirdetésre került a Mátyás királyról szóló emlékbeszéd-író pályázat. A pályázat kitüntetettje Szécsi Anett 10. b osztályos tanuló lett, aki abban a megtiszteltetésben részesült, hogy a koszorúzáson megjelent vendégek előtt felolvashatta a nyertes pályamunkáját.

Az ünnepi rendezvény a gimnázium aulájában folytatódott, ahol külön köszöntötték iskolánk vendégeit: Gyurina Máriát, Fonyód Város Képviselő-testületének tagját, Nagyné Keller Izabellát, a Fonyódi Tankerület köznevelési referensét, Haszon Zsolt urat, a Mátyás Király Gimnáziumért Alapítvány Kuratóriumának elnökét valamint Németh Juliannát, a Fonyódi Gimnázium Öregdiákjainak Baráti Körének elnökét.

A zászló bevitele után, az ünnepi műsor bevezetőjeként Bárány Dóra 11. b osztályos tanuló Arany János románcát mondta el szuggesztív előadásban.

Gyurina Mária képviselő asszony köszöntő beszédében méltatta a gimnáziumban folyó színvonalas munkát, és kiemelte az iskola szerepét a város hírnevének öregbítésében.  Ezt követően Sasák Benjamin 10. d osztályos tanuló művészi zongorajátékával Mozart D-moll Fantáziájának dallamait szólaltatta meg.  Bántó Zsuzsanna, iskolánk igazgatója ünnepi beszédében kiemelte az iskolai hagyományok közösségformáló szerepét, ami a közösségtudatot –„MKG-tudatot”- erősíti.  Ezt követően a „Pro scola” kitüntetés átadására került sor. Az idei tanévben a díjat kiemelkedő munkájáért, az iskola stabil anyagi helyzetét megteremtő, sokéves gazdasági vezető tevékenységéért Kristóf Györgyné vehette át.

Ezután következett a Mátyás-gyűrű átadása. A gyűrű odaítéléséről minden évben a tantestület tagjai titkos szavazással döntenek. Az idén a díjat Bognárné Huzsvai Cecília kapta az osztályfőnöki munkaközösség vezetéséért, a sikeres német és spanyol nyelvi oktató munkájáért. A Mátyás-gyűrűt Haszon Zsolt, a Mátyás Király Gimnáziumért Alapítvány kuratóriumi elnöke adta át. Ez úton is gratulálunk a tanárnőnek!

A gyűrű kiosztását diákprodukciók követték. Az előadó diákok nagyszerű teljesítményét felkészítő tanáraik, Halvax Eszter és Varga Zsuzsa tanárnők lelkes munkája segítette.

Tóth Szeréna 10. b és Proity Zsombor 12. c osztályos tanulók Vivaldi Largo című duettjével bűvölték el a közönséget. Horváth Norman 12. b osztályos tanuló Karinthy Frigyes Tanár úr kérem című művéből színészi képességekkel adott elő egy részletet.

Császár-Biró Lenke Karola 12. b osztályos tanuló különleges egyedi stílusban, fantasztikus énekhangján saját szerzeményét adta elő.

A gitárkísérettel bemutatott mű címe Ringató. Az MKG táncegyüttes kalotaszegi táncokat mutatott be. Nagypál Anett és Kádár Ignác koreográfiáját Faragó Zsolt tanította be.

A bűvöletes és virtuóz táncot ropták: Országh Attila 10. c, Országh Anna, Tóth Sára, Bianchini Bence 10. d, Vörös Norbert, Országh Bence 11. a, Tuli Petra és Molnár Eszter 11. b osztályos tanulók.

Az ünnepi műsort követően fizikai kísérleteket mutatott be Zöldjárat címmel a tudatos energiafelhasználásról, és a megújuló energiákról szóló program keretén belül Tóth Pál. Megtudhattuk, hogy nem az égve maradt villanyvilágítás a drága, hanem a meleg víz, hűtőgépek, rossz nyílászárók miatt szökik el az amúgy „örökké megmaradó, de folyvást átalakuló” energia.

Fakultatív programok keretében számos előadást látogathattak az érdeklődők. Szinte felsorolhatatlan a programkavalkád. Németh Julianna és Beszeda László, a Magyar Családfa-Kutató Egyesület titkára a családfák felkutatásának fontosságát méltatta, amivel a múlt és a történelem hangulatát, és az ősökhöz való tartozás gyökereit lehet megtalálni. Varga István A fonyódi gróf Zichy Béla-telep története című és a Festők Fonyódon című kötetet mutatta be, ahol 100 festő műveit gyűjtötték össze.

Halvax Eszter és Hosszú Zoltánné tanárnők irányításával, Raffael Vanessza, Kovács Vivien, Papp Viktória 11. a osztályos tanulók előadásában  diákprojektmunkák kerültek bemutatásra.

Lampek Andrea tájékoztatója a polgárőrség fontosságáról és a Vasúti Polgárőr Egyesület feladatairól hangzott el. Vasas Zsolt „Érj haza biztonságban” címmel előadást tartott a vasúti közlekedés veszélyeiről. Szolidaritás címmel Szilasi Gábor, Keserű Zoltán tanár urak és Lengyel Zsüliett tanárnő szervezett diákbemutatót az ACES, az ERASMUS és a bambergi cserekapcsolatok eredményeiből, élményeiből és tapasztalataiból. Dr. Beijczi Andor Nyitott bíróságok címmel tartott bemutatót. Két teremben az internetezés veszélyeiről hallhattak a diákok. A tornateremben táncház szórakoztatta a tanulókat. Fakultatív programként, Erdei Barna tanár úr irányításával, a fonyódi sportcsarnokban focimeccs zajlott. A nap zárásaként a gimnázium klubtermében Lengyel Zsüliett tanárnő a zalaszabari táborban részt vett művészdiákok képeiből kiállítást nyitott meg.

A tábor célja részint az angol nyelvtudás fejlesztése kötetlen módon, tábori körülmények között Szilasi Gábor tanár úr irányításával, valamint a képzőművészeti képzés és alkotás elősegítése Lengyel Zsüliett tanárnő vezetésével. A diákalkotók: Almássy Krisztián,  Vajda Emília, Proics Zsófia, Proics Dóra, Tuli Benjamin, Pártai Panni, Móricz Gergő, Szécsi Anett, Hont Jázmin, Makkos Dalma, Lengyel Dávid, Farkas Petra, Kiss Alexandra, Henger Zsófia, Székely Atilla.

Végezetül a tábori élményekről készült kisfilmet tekinthetett meg a lelkes közönség.

Az  ünnepi nap kiemelkedően jól sikerült,  megható, izgalmas, élménydús pillanatokkal gazdagodhattunk.  Legyen még sok ilyen szép napunk!