Tanévnyitó 2017

Címkék: Események

A 2017/2018. tanév ünnepélyes tanévnyitóját 2018. szeptember első napján tartottuk iskolánk aulájában.

Az iskola zászlajának bevonulása és a Himnusz eléneklése után Virág-Halvax Eszter tanárnő tanítványai, Csóbor Benjámin és Korolovics Péter igazi művészi élménnyel ajándékozták meg az ünnepség résztvevőit. Weöres Sándor A teljesség felé című művének részleteit hallgattuk meg Péter gitárjátékának zenei aláfestésével.

Bántó Zsuzsanna igazgatónő ezután köszöntötte a vendégeket és a gimnázium közösségét. Ebben a tanévben iskolánkban 14 osztályban 400 diák kezdi meg tanulmányait. Tanulóinknak a művészeti területen ebben a tanévben nagy lehetőségük lesz arra, hogy összemérjék tehetségüket a többi középiskolással: ez a tanév helikoni év lesz, a dunántúli középiskolások nagy művészeti fesztiválja, amelyen hagyományosan sikeresek a fonyódi gimnazisták.

Iskolánkban ebben a tanévben három új tanár kezdi meg munkáját:

Kecskemétiné Kaszala Rita kémia-környezettan szakos tanár, vegyész, aki a laborvezetői feladatokat látja el. Pulai Dorottya magyar nyelv és irodalom szakos tanár és Lukács Edit angol nyelv-történelem szakos tanár, aki angol nyelvet tanít iskolánkban.

Igazgatónő külön köszöntötte a 9. évfolyamos diákokat, és bemutatta az osztályfőnököket.

9. a osztály: német és humán tagozat; osztályfőnök: Szilasiné Károly Mónika történelem-német szakos tanár.

9. b osztály: angol tagozat; osztályfőnök: Virág-Halvax Eszter magyar-nyelv és irodalom szakos tanár.

9. c osztály: matematika-reál-angol tagozat; osztályfőnök: Erdei Barnabás testnevelés szakos tanár.

Hagyományosan a tanévnyitón adjuk át az ÉV tanulója pályázat nyerteseinek a pályadíjat az alapítvány támogatásával. Idén ketten nyerték el az ÉV tanulója címet: Lőczi Lotti Lucia, kiemelkedő közösségi munkájáért, kitűnő tanulmányi eredményéért és két megszerzett nyelvvizsgájáért. Jelenleg a Semmelweis Egyetem első éves hallgatója. A másik nyertes Tóth Hanna, aki a tanulmányi versenyeken elért sikereiért, kitűnő tanulmányi eredményéért és két megszerzett nyelvvizsgájáért kapta meg a díjat. Az ELTE alkalmazott közgazdaságtan szakára nyert felvételt.

1.jpg2.jpg3.jpg4.jpg5.jpg6.jpg7.jpg8.jpg