Iskolánk csapata 3. helyezést ért el az „Aludj máskor” vetélkedőn!

Címkék: Események

2017.szeptember 29-30-án, Nagybajomban megrendezésre került a hatodik Somogy megyei 24 órás „Aludj máskor” vetélkedő.

Ebben az évben 11 csapat küzdött meg egymással a dicső címért, és közel 500 játékos vett részt a vetélkedőn. Iskolánk negyven főből álló Fekete Serege idén a harmadik helyet tudta megszerezni, és rengeteg tapasztalattal és élménnyel hagytuk el a rendezvény helyszínét.

Az idei téma igazán nehéznek bizonyult, és a nehézséget tetézte, hogy a téma kihirdetése a vetélkedő napja előtt 2 héttel történt meg, így hosszú és nehéz munka állt iskolánk csapata előtt. A téma egy profitot hozó cég felépítése volt, ahol a hierarchikus cégvezetési rendszer is jelen van. Közös megegyezés alapján iskolánk csapata robotok eladását tűzte ki célul, és mint utólag kiderült, jó döntést hoztunk.

A felkészülés és a munka gördülékenyen ment, ez köszönhető volt annak, hogy minden feladatot különböző csoportok oldottak meg, így például a jelmezeket és a díszletet rajzos művészeink, a táncot pedig táncosaink gond nélkül csinálták meg. Az idei vetélkedőről elmondható, hogy sokkal több feladattal készültek a versenyzők részére, mint a tavalyi évben, ezzel is még intenzívebbé kívánták tenni a versenyt. Iskolánk az első részeredmény-hirdetésnél a negyedik helyen állt, melyet egy erős második félidő követett, és így sikerült megkaparintani a dicső harmadik helyet.

A téma nehézsége ellenére iskolánk csapata a maximumot hozta ki a produkciójából, és a megmérettetés folyamán is rezzenéstelenül megállta helyét, illetve a harmadik hely mellett ismét egy hatalmas élménnyel gazdagodtak versenyzőink.

írta: Csóbor Benjámin

24 órás 2017_124 órás 2017_1024 órás 2017_1124 órás 2017_1224 órás 2017_1324 órás 2017_1424 órás 2017_1524 órás 2017_1624 órás 2017_1724 órás 2017_224 órás 2017_324 órás 2017_424 órás 2017_524 órás 2017_624 órás 2017_724 órás 2017_824 órás 2017_9