Karácsonyi fények a gimnázium színpadán

Címkék: Események

A téli szünet előtti utolsó tanítási napon iskolánk hagyományai szerint ünnepi műsorral idéztük fel a közelgő karácsony hangulatát.

Varga Zsuzsanna tanárnő és Szekeres Attila tanár úr állították össze és tanították be a műsorszámokat. Először a 12. d osztály tanulói betlehemes játékot adtak elő, amelynek keretében az iskola leánykórusa énekelte a tradicionális karácsonyi dalokat.

A második részben zeneszámok következtek. Tóth Szeréna 12.a osztályos tanuló fuvolán játszotta el Adams  Térdedre hullj című művét. Majd Keserű Zoltán tanár úr és Sassák Benjámin 12.d osztályos diák karácsonyi dallamokból összeállított egyveleget adott elő gitáron és zongorán. Ezt követte iskolánk zenekarának fellépése. Sassák Benjámin (12.d) zongorán, Horváth Márton (12.d) dobon, Korolovics Péter (11.b) basszusgitáron, Kemény Kristóf (9.a) trombitán, Káldi Máté (9.c) szaxofonon és Györei Roland (9.c) szintén szaxofonon adta elő a White Christmas című karácsonyi dalt. Végül Csóbor Benjámin  11.b osztályos tanuló és az iskola leánykórusa a zenekar kíséretében szólaltatta meg a TNT Fehér karácsony című dalát, melyhez a végén a teljes szereplőgárda csatlakozott.

karácsony17_1karácsony17_2karácsony17_3karácsony17_4karácsony17_5karácsony17_6karácsony17_7