Tanévnyitó ünnepély

Címkék: Események

A 2018/2019. tanév ünnepélyes tanévnyitóját szeptember 3-án tartottuk a gimnázium aulájában.

Az ünnepségen a Himnusz eléneklése után Márai Sándor gondolatait tolmácsolták a 12.b osztály tanulói: Csóbor Benjámin és Korolovics Péter. A zenés irodalmi műsort Virág-Halvax Eszter tanárnő állította össze.

Bántó Zsuzsanna igazgatónő ezután köszöntötte az iskola közösségét. Ebben a tanévben 375 diák kezdte meg tanulmányait 13 osztályban. A nevelő-oktató munkát 38 tanár végzi. A nyár folyamán több sikeres iskolai program is megvalósult . A bambergi diákcsere folytatódott Sári Dénesné tanárnő és Keserű Zoltán tanár úr szervezésében. A somogyfajszi művészeti tábor szintén lezajlott Lengyel Zsüliett tanárnő és Keserű Zoltán tanár úr támogatásával. A vízitelep is egész nyáron működött, és az itteni körülmények idén nyáron is javultak Szilasi tanár úr és Kozák tanár úr munkája nyomán.

A tavaly végzett diákjaink 60 %-a folytatja tanulmányait a felsőoktatásban. Ebben a tanévben  új tanárokat köszönthetünk iskolánkban. Boros Felicitas Klára tanárnő biológiát és kémiát, Gombos Filoména tanárnő pedig angol nyelvet fog tanítani.

A 9. osztályok osztályfőnökei:

9.a – német és humán tagozat, osztályfőnök: Varga Zsuzsanna, angol-ének szakos tanár.

9.b – angol tagozat, osztályfőnök: Kalászné Perényi Nóra, angol szakos tanár.

9.c – matematika-angol tagozat, osztályfőnök: Göncz Attila, matematika-informatika szakos tanár.

A tanév technikai újdonsága a KRÉTA eNapló bevezetése, ami egyszerűbb ügyintézést és az iskolai szereplők számára gyorsabb kommunikációs lehetőséget hivatott biztosítani.

Az alapítvány támogatásával adományozott „Év tanulója” pályázat díját Harmath Klaudia, volt 12.d osztályos diákunk nyerte el kitűnő tanulmányi eredményével és kimagasló közösségi munkájával: a DÖK elnök feladatát látta el. Most a Nemzetvédelmi Egyetem Államtudományi Karának hallgatója.

Az ünnepélyes tanévnyitó a Szózat eléneklésével zárult.