A bambergi cserediákprogram

A nyár elején abban a szerencsében volt részünk, hogy az iskolánk által szervezett cserediákprogram keretében eltölthettünk tíz napot Németországban, Bambergben.

A gimnáziumból több osztály tanulói is részt vehettek az utazásban. Kísérő tanárunk Keserű Zoltán tanár úr volt. Június 25-én indultunk reggel 8 óra körül. Az út elég hosszú volt, de mégis jól telt. A sofőrök nagyon óvatosan és körültekintően vezettek, és a társaság is remek volt. Több pihenő után este fél kilenc felé megérkeztünk Bambergbe. Mielőtt találkoztunk volna a német diákokkal, volt alkalmunk megnézni a város egy részét. Fél tíz felé pedig eljött a várva várt pillanat, és találkoztunk a cserediákjainkkal, akikkel még korábban felvettük interneten a kapcsolatot. Mindenki nagyon szimpatikus és kedves volt.

Néhány család két cserediákot is fogadott, mivel rajtunk kívül egy nagyváradi iskola is részt vett a programban. Eleinte még mindenki egy kicsit félénk volt, de idővel oldódott a hangulat. Első napunkon megnéztük Bamberg nevezetességeit, és a polgármester is köszöntött minket. Láttuk a dómot, egy szép rózsakertet, és egy templomba is bementünk. A délutánokon pedig általában szabad programunk volt, amíg a német diákok iskolában voltak. A következő napunkon az iskolában mi is találkoztunk egy olyan osztállyal, ami különböző országból érkezett menekültekből áll. Velük részt vettünk csoportos játékban, és beszélgetés is volt, valamint sportdélután. A harmadik napunkon Mödlareuthba utaztunk, ahol megnéztük a Nyugat- és Kelet-Németországot elválasztó fal maradványait. Másnap pedig egy másik nagyon szép városba, Coburgba látogattunk. Megnéztük híres templomát, és felsétáltunk a kastélyába is. A hétvégét pedig mindenki a fogadó családjával töltötte. Volt, aki kalandparkba ment vagy le a helyi strandra, és úszott a 18 fokos Regnitz folyóban. Akadt viszont olyan is, aki Münchenbe látogatott el, vagy egy nagyobb születésnapra. Hétfőn Nürnbergbe utaztunk, ahol megnéztük a várat is. A délután folyamán itt volt időnk nézelődni és vásárolni is.

Az utolsó, Bambergben töltött napunkon a diákjainkkal elmentünk az iskolájukba, és beültünk velük az első három órájukra. A szerda reggel a fájdalmas búcsúé volt. Elköszöntünk újdonsült barátainktól, és megkezdtük hosszú utunkat hazafelé. 9 órára meg is érkeztünk, és volt egy napunk aludni, mivel a német gyerekek pénteken látogattak vissza hozzánk négy napra. Mindenkinek örök emlék marad ez a két hét, és mindannyian nagyon jó élményként tekintünk majd vissza rá.

Isztl Anna és Molnár Angyal Szulamit 11.a

bamberg2018_1.jpgbamberg2018_2.jpgbamberg2018_3.jpgbamberg2018_4.jpgbamberg2018_5.jpg


Címkék: Események


Vissza az előző oldalra