Karácsonyi ünnepély

Címkék: Események

A 2018. év utolsó tanítási napján a hatalmas, gyönyörűen feldíszített karácsonyfa jelezte az aula színpadán karácsony közeledtét.

Az immár hagyományossá vált karácsonyi műsorban iskolánk diákjai adtak elő egy zenei összeállítást, amelyben a zeneszámokat néhány versrészlet színesítette. Először Kalányos Mónika 11.a osztályos tanuló lépett színpadra, aki az Én elmenék című népdalt énekelte el a kórus közreműködésével. Majd József Attila Betlehemi királyok című verse hangzott el. Ezt követte a Betlehem, Betlehem, a te határidba című dal. A Fuvola trió karácsonyi dallamokat adott elő, a kórus pedig a Hóban ébred című dalt énekelte el. Egy angol ének következett ezután, a Christmas Time Is Here, Molnár Angyal és Vörös Kiara 11.a osztályos tanulók előadásában. Zongorán kísért Bera Borostyán, gitáron pedig Berkes Dániel.

Nagy László Adjon az Isten című versét Csóbor Benjámin 12.b osztályos tanuló szavalta el. Ezután a kórus ismét angol nyelvű dalt adott elő, Ding – Dong Bells címmel. Majd a  Carol Of The Bells hangjai csendültek fel. Zongorán játszottak  Meiszterics Emese és Béres Jázmin 9.a osztályos tanulók, Berkes Dániel (10.c) és Lenner Vilmos (11.c) gitároztak, Papp Máté (11.a) dobolt. Az utolsó szám a zenekar előadásában hangzott el, amelynek tagjai voltak: Kemény Kristóf 10.a, Bera Borostyán, Berkes Dániel, Györei Roland és Káldi Máté 10.c, valamint Papp Máté 11.a osztályos tanulók.

A műsort összeállította és betanította Varga Zsuzsanna tanárnő.

karácsony2018_2

karácsony2018_1