2. lett az MKG a 24 órás versenyen Nagybajomban!

Címkék: Események

Szeptember 27-én reggel indultunk a 24 órás “Aludj máskor” nevű vetélkedőre, amin iskolánk már évek óta eredményesen vesz részt.

Az előkészületek már az első iskolai napokon elkezdődtek, megválasztottuk a csapatkapitányt, aki Iván Tamara lett. Hamarosan megkaptuk az előfeladatokat és azoknak témáit, ami nagyrészt a környezetvédelem és az újrahasznosítás témája körül forgott. Elkezdődtek az ötletelések, hogy milyen perspektívából közelítsük meg ezt a témát, hogy miket tudunk csinálni újrahasznosított dolgokból. Nagyon sok jó és hasznos új dolgot csináltunk szemétből, például PET palackokból kukát, és virágokat. A táncunk is szépen összeállt, nagyon látványosra és összeszedettre sikerült.

Eljött a 24 órás napja. Korán keltünk, mivel 7:20-kor már gyülekeztünk és pakoltunk, hogy hamarosan elindulhassunk. Az úton elkészültek a jelmezeink és a sminkek, majd hamarosan meg is érkeztünk. Egy igen hangos és látványos felvonulás következett, ami egy reggeli tornával is meg volt spékelve. Végigvonultunk Nagybajom főbb utcáin, sok érdeklődő figyelte a felvonulást, az egész versenynek nagyon jó hangulata volt, ez itt is megmutatkozott.

Visszatértünk a sportcsarnokba, ahol a nyitótáncok következtek. 8 csapat vett részt a versenyben, mindenki nagyon ügyes és színvonalas műsort rakott össze, szurkoltunk egymásnak, hiszen nem ellenségek, hanem ellenfelek voltunk, és jó érzés azt látni, hogy önbizalmat adunk a másiknak. Ezek után megkezdődtek a feladatok, amik izgalmasak és sokrétűek voltak, mindenki talált olyat, amiben megmutathatta a tehetségét. Sok táncot csináltunk, volt benne balett, gravitáció nélküli tánc, reggeli tánc, űrlényes tánc.

A kreatív részlegnek is volt dolga bőven, szuper dolgok készültek, például ételautomata, Star wars- fal, kubista festmény, Űrhajó irányító pult, újrahasznosított anyagokból készített táska, Nagybajomról egy társasjáték, és még tekepályát is készítettünk. Akik bevállalósak voltak, azok az űrlényes és űrmodelles divatbemutatókon mutathatták meg kecses járásukat és pompásabbnál pompásabb ruháikat és sminkjeiket. Pár sportos csapattársunk összemérhette focitudását az ellenfelekkel, valamint a nap/éjszaka során rengeteg sportfeladat volt a csarnokban is.

A lelkesedés végig megmaradt, még a verseny utolsó óráiban is, amikor már mindenki az utolsó energiáját összegyűjtve próbált ébren maradni. Az iskolánk végig összetartó volt, és mindenben próbáltuk egymást segíteni, amiben csak lehetett. A nyertes kupát sajnos végül nem mi vittük el, hanem a barcsi széchenyisek, de a második hely is nagyon értékes volt számunkra! Ők voltak azok, akikkel végig drukkoltunk egymásnak, és még közös táncokat is csináltunk velük. Szerintem teljesen megérdemelték, és nagyon jó volt látni az arcukon, hogy ugyanúgy örülnek, mint mi tavaly.

Összességében véve elmondhatjuk, hogy mindenkinek óriási élmény volt ez a kicsit több mint huszonnégy óra, és remélem jövőre is ugyanilyen kedvvel fogunk újra menni.

 

Lázár Blanka és Lázár Flóra - 11.a osztály

24órás2019_1.jpeg24órás2019_2.jpeg24órás2019_3.jpeg24órás2019_4.jpeg24órás2019_5.jpeg