Diákigazgató-választás és szecskanap a gimnáziumban

Címkék: Események

„A 2019/20-as tanév diákigazgatója...", kezdetű mondat hangzott el az idei tanévben az október 11-i napon. Az idén is, az előző évekhez hasonlóan, megrendezték a diáknapot a Mátyás Király Gimnáziumban. 4 osztály (A, B, C és D) mérte össze erőit, és végül a győztes a 12.a jelöltje, Papp Máté lett.

Így gondol vissza a diáknapra Papp Máté, a megválasztott diákigazgató: „Először is szeretnék mind a négy 12.-es osztálynak gratulálni. Mindegyik osztálynak nagyon ötletes és kreatív folyosódíszítése és műsora is volt egyaránt, amihez - tegyük hozzá - elég kevés idő volt szeptember elejétől. Ilyen kreatív dolgok voltak például: a 12.d szinkronhangos verziója, a b-sek videói, amiket beleépítettek a műsorukba, illetve a c osztály táncai. Nálunk nagyot szólt a dobos végkifejlet, ami rengeteg embernek tetszett. Mindegyik osztálynak megvolt a maga témája és annak mondanivalója. Rengeteg munkát és időt vesz igénybe, hogy egy ilyen műsort össze tudjon egy osztály rakni. Ez jó közösségépítő program is egyben. A szavazóknak nehéz döntés volt, mert nagyon erős, ütős műsorok készültek el. Annak ellenére, hogy mi nyertünk, minden osztály nyertesnek érezheti magát. Köszönöm a sok szavazatot, amit az osztályomra dobtatok!” #negyedik

Egy rövid szünet után következett a 9. osztályosok beavatása, amit - a hétköznapban és az iskolában - szecskának nevezünk. Elsőnek az új évfolyamosok táncai következtek. A 9.a produkciója robbantotta fel először a színpadot, majd utánuk következett egy váratlan fordulat: a 9.b osztály fiú tanulói lányoknak, míg a lányok fiúknak öltöztek be. Mindezek után az esti tévénézésé volt a főszerep a 9.c osztály műsorában.

„Felkérem a jelölteket a színpadra”, mondta a műsorvezető, így megkezdődtek a vicces és mulatságos beavatási feladatok. Ezek idén is sokszínűek és változatosak voltak. Nem lehet azt mondani, hogy nehezek voltak a feladatok. Sőt, inkább humorosak és könnyűek. Számomra például új feladatnak számított, hogy ki találja meg az iskolában a legnagyobb tárgyat. A vetélkedő után itt is összeszámolták a pontokat, és kihirdették a legszecskább osztályt. Idén a 9.b győzött, Bors Éva tanárnő osztálya.

Azt hiszem, minden 9. és 12. évfolyamos egy örök élménynek tekintheti ezt az egy napot / hetet. Emlékeinkben örökké élni fognak ezek az élmények, amelyekre pozitívan gondolhatunk vissza. Ez a hét a diákokról szólt a diákoknak.

A bejegyzést készítette és a diákigazgató visszaemlékezését lejegyezte Knezics Marcell 12.a osztályos tanuló. A képek a Fonyód Média tulajdonában állnak.

1.jpg2.jpg3.jpg4.jpg5.jpg6.jpg7.jpg8.jpg