Christmas Party a Mátyásban

Címkék: Események

Immáron sokadszorra rendeztük meg a rendhagyó, az angolul tanulók körében népszerű karácsonyi teadélutánt a gimnáziumban.

A Christmas Party-nak elnevezett találkozón - melynek az iskola klubja szokott helyet adni -, általában az angol nyelv iránt lelkesedő, szorgalmas és érdeklődő diákok vesznek részt, de természetesen mindig örömmel várjuk azokat is, akik csupán kíváncsiságból, kedvtelésből néznének be a programokra.

Az idei Christmas Party – vagy ahogy az angolok sokszor rövidítve írják Xmas - december 17-én volt. A nagyjából kilencven perc terjedelmű délutáni rendezvényen nem maradhatott el az angol nyelvű színpadi előadás. Idén a nyelvi előkészítősök adták elő Bradley Hayward Friend Request című jelenetét, majd angol nyelvű karácsonyi dalokat énekeltek. Ezután Bíró Stella gitáron játszotta el a We Wish You a Merry Christmas című számot. Majd iskolánk zenekarának néhány tagja kísérte Major Fannit, aki a Santa Babe című dalt adta elő.

A csapatok tesztlapok kitöltésével adtak számot az angolszász karácsonyi ünnepkörrel kapcsolatos tudásukról. Népszerűnek bizonyult a mobiltelefonok használatát lehetővé tevő KAHOOT feladat. Majd az eredményhirdetés következett. Az első három helyezett csapat szaloncukrokkal, gyümölcsökkel és egyéb finomságokkal lett gazdagabb, ám a többi versenyző sem szomorkodhatott, ugyanis megérkeztek időközben a helyi konyhán frissen főzött vaníliapudingok, a hangulathoz legméltóbban illő kelyhekben.

A lassan negyven éve hagyománnyá vált Christmas Party egy érdekes, kihívásokkal teli gyöngyszem az iskolai rendezvények sorában.

Let’s meet next year again!

Készítette: Horváth Dániel András 11/A osztály

12345