Karácsonyi koncert a gimnáziumban

Címkék: Események

Tartalmas és megható karácsonyi műsorral zártuk a 2019-es évet. A gimnázium aulája zsúfolásig megtelt a meghívott vendégek, a jelenlegi és egykori tanárok, valamint a mostani iskolai közösség részvételével.

A műsor bevezetéseként a 11. és a 12. évfolyam ének fakultációs diákjai karácsonyi népdalt adtak elő, szólót énekelt Kalányos Mónika és Petkes Boglárka.

Maurer Áron részleteket  adott elő Gárdonyi Géza Harangozóék karácsonya c. novellájából, közben Balogh Linda furulyázott, Meiszterits Emese és Béres Jázmin pedig zongorán kísért.

Huber Lili és Turóczy Henrietta Gounod Ave Maria című művét adták elő fuvolán és zongorán, majd Dr. Lázár Zoltánné és Varga Zsuzsanna tanárnők énekelték Caccini Ave Mariáját Turóczy Henrietta zongorakíséretében.

A 10. a osztály német tagozatos csoportja német karácsonyi dalt énekelt, zongorán kísért Csatári Szabina.

Két kórusmű következett: a Hogyha Magyarországra születtél volna című magyar népi ének és egy megzenésített vers. Hangszeren közreműködtek: Bogár Noémi (gitár), Horváth Luca (oboa) és Zsíros Bertalan (szaxofon). A kórust vezette Dr. Lázár Zoltánné.

Ezután Nagy Laura énekelte el Csondor Kata Add tovább című dalát.

Következett az ismert Santa Baby című angol karácsonyi dal, melyet Major Fanni és az MKG zenekar adtak elő.

Ezután a koncert zárásaként egy karácsonyi egyveleget adott elő az MKG zenekar, amelynek tagjai: Berkes Dániel-gitár, Lenner Vilmos-gitár, Papp Máté-dob, Káldi Máté, Györei Roland és Zsíros Bertalan szaxofon.

A műsort Biró Sztella konferálta. A számokat betanították Dr. Lázár Zoltánné és Varga Zsuzsanna tanárnők.

1.jpg2.jpg3.jpg4.jpg