Iskolanap a gimnáziumban

Címkék: Események

Az idei tanévben 2020. 02.21-én került sor iskolánk névadójának, Hunyadi Mátyásnak az ünnepére.

Ahogy Szilasi Gábor igazgató úr is kiemelte ünnepi köszöntőjében, ebben az évben a hagyományőrzés és az újítás kettőssége jellemezte a Mátyás-napot. A hagyományőrzés része volt a nap nyitó programjaként a Mátyás - falnál a koszorúzás. Ezen az ünnepélyes alkalmon az osztályok képviselői egy szál virággal fejezték ki tiszteletüket iskolánk névadója felé. A Mátyás király alakját bemutató emlékbeszédet idén Locker Barnabás 11.c osztályos tanuló olvasta fel, aki rendhagyó, verses formában írta meg gondolatait nagy királyunkról.

Ezután kezdődtek a programok az aulában, ahol először Madách Imre Az ember tragédiája című művéből a falanszter szín bemutatóját láthattuk iskolánk színjátszó szakköröseinek előadásában. A darabot betanították tanáraink, Sári Dénesné és Virág-Halvax Eszter. A nagy sikert aratott előadás után az igazgatói beszéd következett. Szilasi Gábor, iskolánk igazgatója a tanév eddigi eredményeit ismertette, majd sor került a Pro Scola és a Mátyás - gyűrű átadására is. Előbbit idén a Bujdosó Pincészet, utóbbit Mátrainé Janity Zita magyar nyelv és irodalom, valamint angol szakos tanárnő kapta. Az emlékbeszéd pályázatunk nyertese, Locker Barnabás 11. c osztályos tanuló pedig átvette a nyertesnek járó jutalmat. (Az ő pályaműve a későbbiekben olvasható a cikkben. )

Az újítás része volt, hogy ezután a diákok nem több csoportban szétosztva vettek részt programokon, hanem először Király Gábor 108- szoros válogatott kapus rendkívül tartalmas előadását hallhattuk Hogyan lehet motiválni a mai középiskolásokat? címmel. Ezután Lábas Viki, volt fonyódi gimnazista lépett fel zenekarával, a népszerű Margaret Island együttessel azon a színpadon, ahol középiskolásként népdalokat énekelt. A nap zárásaként pedig az Itt és Most Társulat interaktív színházi előadását láthattuk, amely nagyon szórakoztató módon vezette végig a közönséget a függőségek világában.

1.jpg2.jpg3.jpg4.jpg5.jpg6.jpg7.jpg

A Mátyás- nap emlékbeszéd- pályázatának győztes műve

 

Locker Barnabás: A hontalan holló

 

Messzeségbe ringó dombok mögül

kezd emelkedni merészen a nap,

rózsaszín fogaival az égbe harap

s az éj- lététől fosztva- elröpül.

 

Élni szólítja az egész tájat,

sorra ébred kit fénye kelt,

magához igazítja a dzsungelt,

verdesésre buzdít minden szárnyat.

 

Az öreg fák egyikéről lopva

áll tovább egy halkan hulló holló,

mint halott- zuhan kecsesen, foszló

szárnyát utolsó pillanatban megdobja.

 

Bár nem csak ő tér vissza álmából:

arrébb, fél életnyi csalódással

juhász pattan az ágyból - bal lábbal-

s egy kávéval lábal ki a búból.

 

Egyedül él, nincs senkije, csak a nyája

és ha ez se lenne, volt szerelme

után epedezhetne csak egyre,

úgy hiányzik neki Kinga bája...

 

Untalan mered csak a kávéjába

és a furcsábbnál is furcsább képek

ötlenek eléje; a cseh népek

feketén fordulnak vígan táncba.

 

Jól emlékszik még a szebb korra:

a katonák dacolva küzdöttek,

törököt álmunkban is gyötörtek-

estére mind rászolgált a borra.

 

Feltűnt neki elmélkedése hossza.

Indult, s neki fogott a munkának.

Ahogy neki dőlt ültében a fának

szeme ügye megakadt a porban.

 

Ott pihent hű kutyája, nem első.

Ez is szívéhez nőtt, de kedvence

-még tisztán, jól emlékszik rá- Vince

volt az, és terelőnek osztályelső.

 

A vásárba vette rég, még Budán,

(bár mindössze csak egyszer rendeztek)

mindegyikért igen jó pénzt szedtek;

a kutyák - hű lelkek voltak egyformán.

 

A főurak jócskán adtak értük,

a király pedig a rendért adott:

mindenki, mit érdemelt, azt kapott-

zsoldos hősök értük adták éltük...

 

Telt a nap és a juhász tovább állt,

a folyóhoz terelte a nyáját,

megitatta a sok szomjas párát ,-

Szeme elé újabb fura kép szállt.

 

A víz sima tükrébe tekintve

feltűnt előtte királya torzult

emléke. Vele szembe fordult

és melegséggel telt meg a szíve.

 

Ám nem csupán a királyára lelt

a tükröződésben; ott állt ő,

az aranyszőrű birka, és a nő,

kivel élete legszebb része telt.

 

Már alig ismert rájuk s magára,

hiszen tudja: torzult és szépült

mindnek képe, kikre élte épült,

de boldog volt... Igaz nagy az ára

 

hogy egész életében az igazat

szolgálja, és juhászként csak azt mondja,

de királyához méltón végig hordta;

megvetette a hazug szavakat.

 

Visszatér a fának árnyékába,

megüti fülét egy holló károgása.

Ha akarna se tudna gondolni másra:

egyenest tekint a múltnak arcába.

 

A madár rátekint és már tudja,

hazatért végre... De nem volt ereje

maradni, érezte: ez az erdeje,

ez az egyetlen fa, mégsem volt nyugta.

 

Egy öreg fának ágáról lopva

áll tovább a halkan hulló holló,

mint halott- zuhan kecsesen, foszló

szárnyát utolsó pillanatban megdobva.

 

Az igazmondó igazat is gondolt ;

ismerte ura vétkeit egyaránt,

de miképpen az  igazsággal bánt:

nem lehet, nem maradhat nevén folt...

« Vissza a hírek listájához

« Vissza az előző oldalra

Ugrás a fejlécre
Ugrás a navigációra