Finnországban jártunk

Címkék: Események

A 11. c osztályos diákok élménybeszámolója a finnországi utazásról

Február 8-án hajnali 2 órakor indultunk a gimnázium elől a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. A kísérő tanárainkkal együtt 11-en utaztunk. Az amszterdami átszállás után az első éjszakát a Helsinkitől 180 kilométerre lévő Tamperében töltöttük. Másnap megnéztük a város nevezetességeit, például a Lenin Múzeumot. Délután tovább utaztunk Jyväskylä városába, ahol a fogadó családok, a finn cserediákok vártak bennünket.

Hétfőn az iskola igazgatója megnyitotta az egész hetes (5 ország, 8-8 diákjával zajló) Erasmus- programot, ahol ezt követően minden ország bemutatta a saját videóját. A hét folyamán iskolába jártunk, ahol olyan fontos témákat vitattunk meg angolul, mint a tolerancia, mások elfogadása, vagy azt, hogy milyen sztereotípiák határozzák meg az életünket. Az itt töltött idő alatt minden ország megismertette a többivel saját országának hagyományait, szokásait, tradicionális ételeit, édességeit. Egy alkalommal az iskolai program után közös szánkózást és sütögetést szerveztek nekünk a vendéglátóink. Az utolsó együtt töltött esténken pedig kipróbálhattunk kétféle finn szaunát és a jeges tóban való mártózást. A vacsora során közösen énekelve megkóstolhattuk az egyes országok jellegzetes ételeit is. A tanárok pedig értékelték a heti munkánkat.

Február 14-én egy hosszú, 15 órás utazás után rengeteg élménnyel gazdagodva érkeztünk haza. Köszönjük szépen a sok –sok szervező munkát Szilasi Gábor igazgató úrnak, Babodi Gergőnek, Varga Zsuzsanna és Kalászné Perényi Nóra tanárnőknek.

(készítette: Ágoston Katinka, Czink Mátyás, Erdélyi Norbert, Mátrai Tamás, Tengerdi Győző Levente)

1.jpg2.jpg3.jpg