Pénz7

Címkék: Események

A Pénz7 programban vettünk részt a 2020. március 2-6-ig tartó héten. Ebbe a programba a 10. évfolyamosok és a gazdasági ismeret faktosai voltak bevonva.

. A program keretében kedden az osztállyal egy játékos, mégis tanulságos órán vettünk részt. A biztosításokról volt szó, ez úgy gondolom, hogy mindnyájunk számára nagyon fontos dolog. Már most sok féle biztosítással találkozhatunk, akár különböző sérülések, akár a telefonunkat ért balesetek miatt. Ezen az órán megnéztünk egy rövidke kisfilmet, ami által ízelítőt kaptunk az óra további témájáról. Ezután saját ismeretünkre hagyatkozva csoportonként kaptunk más-más feladatot. A mi csoportunknak a gépjármű biztosítások bemutatásához egy plakátot kellett készíteni. Az óra végén a Kahoot! nevű játékkal játszottunk, ami átismételte velünk a témát. Nagyon jól éreztük magunkat az órán. Tetszett nekünk hogy csapatokra voltunk osztva, és nem egyénileg kellett játszanunk.

2020. március 5-én ugyanígy a Pénz7 keretein belül egy kirándulást tettünk Budapesten. Először a Magyar Nemzeti Galéria „Művészet és Pénz” című múzeumpedagógiai programon vettünk részt. Nagyon érdekes volt, ugyanis megtudhattuk, hogy a mecénásoknak milyen szerepei voltak a különböző korokban, mennyit keresett Munkácsy Mihály, mint kezdő magyar festő. Megtudhattuk azt is, hogy hogyan értékesítették a festményeket, miért érnek ma többet és hogyan kötnek rájuk biztosításokat, mondjuk egy utazás alkalmával. Arról is szereztünk ismereteket, hogy miben különböző egy kortársalkotás, mondjuk egy Csontváry alkotástól.

Ezután elmentünk az Élelmiszer és Vegyipari Laboratóriumba, ahol a fogyasztóvédelem dolgozik. Ez a szervezet az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz tartozik. Megtudhattuk, hogy hogyan készülnek, végeznek ellenőrzéseket a szakemberek a húsvétra. Megmutatták és elmondták, hogy hogyan tesztelik a kalácsokat, sonkákat és csokikat. A cigaretták és a gyógyszerek teszteléséről is kaptunk információkat. Láthattuk, hogy hogyan állapítják meg egy gördeszkáról, hogy alkalmas-e a használatra, vagy a plüssállatok és más különböző játékok veszélyesek-e a kisgyermekekre. Vizsgálták egy hajszárító és egy karácsonyfaégő biztonságát. Ezt a részt nagyon hasznosnak tartottam, ugyanis az itt dolgozó emberek azért végeznek vizsgálatokat, hogy olyan elektronikai eszközök és élelmiszerek kerüljenek értékesítésre, amelyeket nyugodt szívvel használhatunk.

Azt gondolom, hogy ezek a programok, amiken részt vehettünk nagyon hasznosak voltak. Akkor is fontos ezekkel a dolgokkal tisztában lenni, ha nem is a gazdasági irányban szeretnénk továbbtanulni. Az egész osztályom, és szerintem az összes diák nevében mondhatom, hogy jól éreztük magunkat, sok fontos és hasznos ismerettel bővíthettük tudásunkat.

Nikula Eszter 10. a osztály

01020304050607080910


« Vissza a hírek listájához

« Vissza az előző oldalra

Ugrás a fejlécre
Ugrás a navigációra