Aludj máskor!

2011 júniusában a nagybajomi ifjúsági szervezet versenyre hívta a Somogy megyei középiskolákat. Az Aludj máskor! vetélkedő lényege az volt, hogy diákok és tanáraik 24 órán keresztül játékos, vicces feladatokon keresztül mérjék össze „erejüket”. 12 megyei iskola jelentkezett, köztük a fonyódi gimnázium.

 Középiskolások versenye Nagybajomban
 
2011 júniusában a  nagybajomi ifjúsági szervezet versenyre hívta a Somogy megyei középiskolákat.  Az Aludj máskor! vetélkedő lényege az volt, hogy diákok és tanáraik 24 órán  keresztül játékos, vicces feladatokon keresztül mérjék össze „erejüket”. 12  megyei iskola jelentkezett, köztük a fonyódi gimnázium.

nagybajom1Az első feladatokat már a  verseny előtti héten megkaptuk. Minden iskolának képviselnie kellett egy országot, mi Brazíliát kaptuk. Sok díszletet alkottunk,  kellékeket gyűjtöttünk, interjút készítettünk a Somogyi Hírlapban megjelent feladat alapján és persze a focit is gyakoroltuk. 

A nyitóelőadásra egy tüzes szambával készültünk.  24-én reggel izgatottan  vágott neki az útnak Nagybajomba a Mátyás Király Gimnázium csapata, a Fekete sereg. Akkor még nem tudtuk, hogy mi vár ránk, de abban biztosak voltunk, hogy  bárhogy is történnek majd a dolgok, a lényeg, hogy jól érezzük magunkat.

 Mindenki kivette a részét a munkából- pontosabban a szórakozásból. A 24 óra  leforgása alatt nagyon sok eladatot teljesítettünk, oldottunk meg.

nagybajom2A  vetélkedő a csapatok felvonulásával kezdődött, majd nyitó táncunkkal folytattuk, amivel nagy sikert arattunk. Utána extrém, ébresztő aerobikot  hoztunk össze, makettet építettünk a város főteréről mintázva, verset írtunk,  ázsiai gyártó soron hifit építettünk, amellyel nagyon megleptük a zsűri  tagjait, repülőszőnyeg- teret, vendéglőt rendeztünk be a csapat területe  előtt. Később hollywoodi sztároknak, kalózoknak  öltöztünk be, kalóz partin, táncversenyen vettünk részt (utóbbit az MKG egyik  táncos párosa nyerte meg), a csapat néhány tagja focizott is, amíg a többiek  lelkesen szurkoltak. 
A hangulat végig nagyon jó volt, és ahogy közeledtünk a vetélkedő végéhez  egyre csak fokozódott. Sokat izgulnunk a végeredmény miatt, mert a  részeredmény hirdetéseken először második, majd első helyen álltunk, de a  verseny nagyon szoros volt, így nem lankadhatott a csapat. A hangulat mégis  akkor érte el a tetőfokát, amikor a végleges eredményhirdetésnél bemondták,  hogy a Táncsics Mihály Gimnázium lett a második. Ez azt jelentette, hogy az  SMÖ Mátyás Király Gimnáziuma nyerte az első Somogy megyei „Aludj Máskor”  elnevezésű vetélkedőt. Büszkén emeltük magasba a sok munkával, fáradtsággal és  kitartással kiérdemelt kupát és tortát!
 Azt hiszem, minden csapattag nevében mondhatom, hogy nagyon jól éreztük  magunkat, és köszönjük a lehetőséget, hogy ott lehettünk!

  Hideg Bernadett (9.d)



Címkék: Friss hírek


Vissza az előző oldalra