Balaton szakkör

2012 áprilisa óta működik Balaton szakkör a fonyódi gimnáziumban.

Kis Biológusok

avagy

Balaton szakkör a fonyódi gimiben

Csapatunk „pályafutása” 2012 áprilisában indult biológia szakkör címmel, ahol legfőképpen biológia-kémia fakultációsok gyűltek össze. Izgatottan vártuk, mit is fogunk látni, hallani, hiszen még sosem voltunk terepen. A szakkört az EuLakes projektnek köszönhetjük, a projekt megvalósításában 4 ország (Olaszország, Ausztria, Lengyelország és Magyarország) terültéről összesen 9 szervezet vesz részt. Közvetlen támogatónk a Nők a Balatonért Egyesület. A Balaton szakkörben Piliszky Zsuzsanna vezetésével a fonyódi Mátyás Király Gimnázium biológia-kémia tagozatos diákjai számtalan új élményben részesülhettek.

Eleinte kicsit nehézkesen tudtuk összehozni a délutáni programokat, de végül sikerült. Rendkívül tanulságos volt számunkra az első természetes környezetben zajló foglalkozás.  Számtalan érdekes kísérlet és megfigyelés alapján tanulmányozhattuk a Fonyódnál található Keleti-Bozót élővilágát. Vizsgálhattunk többek közt egyszerűbb mérésekkel vízmélységet, vízátlátszóságot, a BISEL indikáció alapján meghatározhattuk a Keleti-Bozót környezetének tulajdonságait, és kísérletekkel mérhettünk oldott oxigén, és különböző ion (foszfátion, nitrát ion, nitrit ion, ammóniumion) mennyiségeket, és természetesen azonosítottuk a vízben talált élőlényeket.

Mikor a Keleti- Bozótban végeztünk, következő találkozásunkkor már a Vízirendőrség mögötti balatoni strandot vettük célba. Itt már egy kis zápor se állhatta utunkat.  A későbbi délutánok alkalmával pedig a gimnázium falai között azonosítottunk különböző általunk talált kérészeket, tegzeseket, piócákat, csigákat, kagylókat, lárvákat. Különlegesség volt a pontusi tanúrák. A felmért fajok segítségével sikerült meghatároznunk a víz ökológiai állapotát.

Most, 2012 októberében, sikerült a fonyódi csapattal és a hozzánk társult Balatonboglári általános iskola szakköröseivel eljutnunk Tihanyba egy tanulmányi kirándulásra.  Utunk reggeli buszozással indult, majd komppal elértük a célállomásunkat. Első programként egy fantasztikus, Dr. Vörös Lajos által megtartott, a Balaton élővilágáról szóló előadáson vehettünk részt a Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai Kutatóközpontjának Balatoni Limnológiai Intézetében. Ez az előadás megadta a nap tudományos hangulatát. Innen utunk egy ösvény kezdetéhez vezetett, ami háromórás túránk kiindulópontja volt, ahol Vers József tájegység-vezető kísért bennünket. Túravezetőnk kiváló szakmai tudása, remek humora új összefüggésben világította meg a félsziget geológiai és társulástani szerkezetét. Számtalan érdekes információt kaptunk Tihanyról, melynek bizonyos területei nem csak a Balaton felvidéki Nemzeti Park része, hanem Magyarország első tájvédelmi területe, ami elnyerte az Europa Diploma elismerést is, amelyet ritka, természeti értékekben gazdag helyeknek osztanak ki Európában.  A séta és a sok információ kissé lefárasztott minket, de ez még nem volt utunk vége. Vissza volt egy program Tihany egyik legeldugottabb helyén, a Tihanyi Geofizikai Obszervatóriumban, aminek feladata a földi mágneses tér variációjának folyamatos regisztrálása. Innen már viszont hazafelé vezetett utunk.

Reméljük, lesz még alkalmunk részt venni ilyen tartalmas kiránduláson, és töretlenül tudjuk folytatni szakköri munkánkat.

Köszönjük a programokat és a lehetőséget a Nők a Balatonért Egyesületnek és Piliszky Zsuzsa néninek!

Kanik Edina 10.c; Schranc Álmos 12.c

bisel1.jpgbisel2.jpgbisel3.jpgbisel4.jpg

Címkék: Friss hírek


Vissza az előző oldalra