Duatlon rangadó Balatonboglár - Az önkéntesek szemszögéből

Címkék: Friss hírek

2015. április 11-én szombaton a Magyar Triatlon szövetség és a Balatoni úszóiskola jóvoltából 10 órakor elrajtolt Balatonboglár első országos Duatlon rangadója.

A több száz induló zökkenőmentes versenyeztetését az MTSZ versenybírói, a BÚI edzői és persze a több mint 100 önkéntes segítette. Utóbbiaknál nagyon vegyes volt a felhozatal, néhány felnőtt, és a Középiskolai Közösségi szolgálat keretein belül a Kaposvári Táncsics Mihály Gimnáziumból, a Boglári Mathiász János szakközépiskolából és legnagyobb számban a Fonyódi Mátyás Király Gimnáziumból majdnem kilencven diák segített a verseny előtt, alatt és után is.
A diákság beszervezése után Boglár város plakátolása következett. Több száz szórólap, lakossági tájékoztató és útvonaltérkép lett kiszórva Boglárra, ez majdnem fél napos munkát, tizenkét lejárt lábat, két tubus tapétaragasztót és három guriga celluxot foglal magában. Munka volt bőven, és persze ezzel még nem volt vége. Balatonfüredről áthoztunk egy kisteherautónyi depóvasat, amit a verseny előtti nap össze is szereltünk. A Postaparkoló kezdett úgy kinézni, mint egy igazi versenypálya célzónája és depója. Másnap reggel 6 órakor kezdés, néhány bátor önkéntessel a pálya minden egyes zuga elnyerte végleges arcát, így oda belépve mintha egy szinte teljesen más univerzumba csöppentünk volna. Lassan becsordogált a többi önkéntes is, mire a elérkeztünk a névsorolvasáshoz meg is érkeztek a törpe korcsoport versenyzői. A nevezés után zene, irdatlan pörgés és persze komoly felkészülés várt mindenkire. 9 és 10 óra között a futó- és a bringapályán is mindenki elfoglalta pozícióját, még egyszer utoljára gyors fejtágítást adunk a feladatokról és az esetlegesen felmerülő problémákról.
Eljött a várva várt pillanat, a verseny pontban 10:00-kor elrajtolt. Szerencsére minden flottul ment, ám az első kör után az önkéntesek körében rögtön kibuktak kisebb-nagyobb problémák, ezeket a szervezőkkel és Gál Gergő kollégámmal a rajt/cél-bringapálya-futópálya háromszögben megtett kb. 60-70 kilométernyi egész napos bringázás és motorozás árán persze azonnal megoldottuk. A veteránok futama már nem volt kispályás, itt szó szerint az utolsó még talpon levő önkéntesig mindenkire szükség volt, hiszen ez a korcsoport hatalmas távot tett meg mind futva mind kerékpáron. A hatalmas táv persze nagy felkészülést is igényelt mindkét oldalról, bár mi délután 3-kor már pontosan tudtuk mit kell csinálni. A fordítópontok, a frissítőbázisok és a lakosságterelő csapatok addigra már annyira összeszoktak, hogy szinte nem is akartuk hogy vége legyen a napnak.
Hatalmas buli volt mindannyiunknak, és talán EZ a hozzáállás, nem pedig az egész nap feszengő és robotos hangulat hozta meg a verseny sikerét. Segítségünket a szervezők hamburgerrel és egy életre szóló élménnyel jutalmazták, a pálya szétszedése közbeni ökörködés pedig már csak hab volt a tortán. Ezúton is szeretnénk megköszönni minden önkéntesnek a hozzájárulást és a reggel 6-8 órától este 10-ig tartó munkát.
A következő állomás már körvonalazódik, amint lesz érdemi információ azonnal lehet önkéntesnek jelentkezni a szintén hasonló kaliberű eseményre!

Horváth Norman Balázs

duatlon_boglár_1.jpgduatlon_boglár_2.jpgduatlon_boglár_3.jpgduatlon_boglár_4.jpg