Mátyás nap

Iskolanap – diákszínpad – “ki mit tud?” – kiállítások: ünnepel a “MÁTYÁS”

A Mátyás Király Gimnáziumban az iskolanap hagyománya, hogy az osztályokat képviselő diákok és az osztályfőnökök a félemeleti zsibongóban a Mátyás-fal előtt virágot helyeznek el. Ekkor hangzik el, iskolánk névadójának tisztelegve,  a Mátyás királyról szóló emlékbeszédíró pályázat győztes műve, amelyet Farkas Bence 12. c osztályos tanuló nyert el.

Az iskolanapon egykori diákok és tanárok is megjelentek.

Ezt követően kezdődött az ünnepi műsor. Az iskola kiemelt vendégei voltak Farkasné Szabó Ildikó, a Fonyódi Tankerület igazgatója, Farkas Gábor, Fonyód Város alpolgármestere, Németh Julianna, a Fonyódi Öreg Diákok Egyesületének elnöke, Nagyné Keller Izabella, a Fonyódi Tankerület köznevelései referense, Haszon Zsolt, a Mátyás Király Gimnáziumért Alapítvány kuratóriumának elnöke, aki a gimnáziumért és a gimnázium alapítványáért nyújtott kiemelkedő munkájáért elismerő jutalomban részesült.

Ünnepi köszöntő beszédet mondott Farkasné Szabó Ildikó, a tankerületünk igazgatója, és Bántó Zsuzsanna, a gimnáziumunk igazgatója.

Az ünnepi műsor a diákszínpad előadásával folytatódott. Görög László bohózatát, A meztelen ember című jelenetet adták elő. A jelenetet betanította Halvax Eszter tanárnő és Szekeres Attila tanár úr. A darabot előadták: Horváth Dalma, Horváth Norman, Császár-Bíró Lenke 11.b, Balázs Brúnó, Borsodi Levente 10.c, Bárány Dóra, Samu Kira, Almássy Krisztián 10.b osztályos tanulók.

A színdarab XX. századi körülmények közé helyezve a reneszánsz kor pajzán történeteit idézte meg. Az előadás fergeteges hangulatot varázsolt, a diákszínészek remekül játszottak. Gratulálunk nekik és a felkészítő tanároknak is!

Rövid szünet után következett a „Ki mit tud?”. Első műsorszámként a MIDLIZ fantázianévű rockbanda szórakoztatta a közönséget. A zenekar tagjai: Nagy Tamás, Árok Attila, Kadlicskó Gábor (volt diákjaink), valamint Proity Zsombor 11.c és Nagy László 10.b osztályos tanulók. A zenekar Deep Purple Meadly-t adott elő. A Deep Purple számokból készült egyveleget Nagy László és Proity Zsombor állította össze. Az előadásuk fantasztikusra sikerült, kijár a gratuláció!

Iskolánk életében fontos szerepet töltenek be a művészetek, az alkotó táborok és a cserekapcsolatok. Ennek bizonyítéka volt a következő műsorszámként levetített két kisfilm. Elsőként a töröcskei alkotótábor eszenciája, a „Töröcske az őrület szikrája” című kisfilm került bemutatásra Bárány Dóra 10.b osztályos tanuló felvezetésével. Majd a hollandiai cserekapcsolatról „Hollandia diákszemmel” című kisfilmet láthatta a lelkes közönség Nagy Dominika és Sós Dorottya 10.b osztályos tanulók felvezetésével.

Tuli Petrát (10.b) eddig a népdaléneklés művészetében ismerhették meg tanárai és diáktársai, most más területre „evezett”, Tompos Kátya Magányos csónak című dalát mutatta be a kíváncsi közönségnek.

Friss tehetségként Horváth Klaudia 9. a osztályos diák Hozier: Take me to Church című dalával mutatkozott be.

Fergetegesen ropogós tánclépésekkel dobogtatta meg a színpadot és a közönség szívét a diákokból összeállt néptáncegyüttes. Tóth Sára, Országh Anna, Kruppai Liza, Bianchini Bence 9.d, Országh Attila 9.c és Vörös Norbert 11.d osztályos tanulók kisszekeresi táncot adtak elő.

Bogdán Zsófia 9.d osztályos tanuló zalai népdalcsokrot énekelt. Meglepően erős, jellegzetesen népies stílusú hangja elbűvölte a közönséget.

Fekete Noel 9.c osztályos tanuló szinte a semmiből tűnt elő a színpadon, és máris követhetetlenül szaladtak az ujjai a zongora billentyűin, hogy elővarázsolják Boogie-Woogiját a zongorán.

Iskolánk közkedvelt jazz zenekara is színpadra lépett. Zseniális énekesük Pernecz Réka (12.a) Sade búgó hangját idézte fel Smooth Operator és Long Train Running számokkal, kiváló zenészek kísérték, Muszti Anett 11.a, Szendrődy Csobán 12.c, Szalay Szabolcs 11.c, Nagy László 10.b, Horváth Márton 9.d és Árok Attila.

Ezt követően gyors pörgésben, Hip-Hop Freestyle stílusban, a színpadra pattogtak a szinte akrobatikus ügyességű Free Colours Dance Crew tánccsoport tagjai, hogy elszórakoztassák az élményektől kissé fáradó közönséget. A tánccsoportot Szokolovszky István alapította. A tánccsoport jeles eredményekkel dicsekedhet. Az MLTSZ Országos Bajnokságon bronzérmet, a Nemzetközi Show Tánc Bajnokságon és a Magyar Látványtánc Európa Bajnokságon első helyezést értek el Hip Hop felnőtt B kategóriában. Megszerezték az őszi Országos Kupa ezüst minősítését A kategóriában. Közreműködtek: Kalauz Edina 11. b osztályos tanulónk, továbbá Kovács Beatrix, Kiss Tamara, Joháczi Virág, Altbacker Vilma, Belovics Nóra, Lukács Dominika, Csoboz Fanni, Cserháti Barbara, Budavári Dóri, Budavári Molli, Budavári Szandra, Vass Levente, Polgárdi Regina, Holczmann Írisz.

A „Ki mit tud?” utolsó száma egy meglepetés zenész meglepetés előadása volt. Ki más, mint Szendrődy Csobán 12.c osztályos tanuló lépett újra színpadra, hogy bemutassa zenei tudását. Gratulálunk neki és minden tehetséges fellépőnek!

Ne feledkezzünk meg Vargova Zuzana tanárnő áldozatos munkájáról a „Ki mit tud?” megszervezése, és a tehetséges tanulók összeverbuválása terén!

Az iskolanap következő programja a klubban folytatódott. A Töröcskei Alkotótábor kiállításának megnyitóján vehettek részt az érdeklődők. A kiállítást Halvax Eszter tanárnő és Freizberger Anna nyitotta meg. A kiállítás címe „Kapcsolatok a természetben”. A megnyitó műsorszámaként a táborban részt vett tanulók Keserű Zoltán tanár úr gitárkíséretében elénekelték az induló nótájukat. Majd Bárány Dóra 10.b osztályos tanuló Haszon Kamilla 11.b osztályos diáktársa vesét adta elő. A kiállítást főként a természetben készült fotókból állították össze. Ezek a képek az ember és a természet kapcsolatát, a természetben hagyott emberi „nyomokat”, a természetben fellelhető spontán művészetet idézték meg. Köszönet az alkotóknak!

Végezetül a magyar 2-es teremben irodalom és gazdasági ismeretek területén készült projektmunkák kerültek bemutatásra. A projekteket a 10. a, 10.c, a 11.b osztály tanulói és a 11. évfolyam gazdasági ismeretek fakultációs csoportjának tagjai készítették. A kiállítást Bántó Zsuzsanna igazgató nyitotta meg. Az igazgatónő a projektmunka eredetéről és kreativitást fejlesztő szerepéről beszélt. Dicséret illeti a projektekben résztvevő diákokat!

Címkék: Események


Vissza az előző oldalra