A költészet napját együtt ünnepelték a fonyódi középiskolások és tanáraik

A magyar költészet napját 1964 óta József Attila születésnapján, április 11-én ünnepeljük. Iskolánkban rendhagyó módon kétszer is felidéztük a jeles alkalmat. Hétfőn színpadi műsorral, kedden pedig a fonyódi Mátyás Király Gimnázium és a Siófoki SZC Bacsák György Szakgimnáziumának és Szakközépiskolájának tanulói és tanárai együtt szavalták el Arany János Toldijának egy részletét.

Április 10-én reggel a gimnázium aulájában gyűltek össze a diákok és a tanárok, hogy egy színpadi műsor keretében emlékezzünk meg a magyar költészet napjáról. A produkciók sorát Csóbor Benjámin 10. b osztályos tanuló kezdte, aki Arany János Április 14-én című versét szavalta el. József Attila Rejtelmek című megzenésített költeményét Molnár Angyal, Tuli Petra, Soós Eszter, Varga Zsuzsanna tanárnő, Nagy László, Korolovics Péter és Keserű Zoltán tanár úr előadásában hallgattuk meg. A csodafiú szarvas LIpp Kristóf előadásában hangzott el. Ezután Péterfai Marcell és Klotz Erik Csokonai Vitéz Mihály A Reményhez című költeményének rap változatát adták elő. Vörös Vivien Zirig Árpád Az alagút végén című versét szavalta el. József Attila Kertész leszek című megzenésített versét Molnár Angyal és Tuli Petra előadásában hallottuk. József Attila Légy ostoba című költeményét Prédl Enikő, Czippán Máté, Filkorn Viola, Rózsahegyi Nikolett, Molnár Angyal, Hám Vivien, Kiss Zsombor, Harangozó Valentin, Gál Alexandra, Hambalkó Viktória, Csóbor Benjámin, Lipp Kristóf, Tóth Hanna és Vörös Vivien szavalták el. Végül videón néztük meg Latinovits Zoltán Őrizem a szemed című költeményét. A sokszínű, változatos műsort Kalota-Czippán Andrea, Kereskai Zita és Varga Zsuzsanna tanárnők állították össze.

Másnap délelőtt 9 órakor gyűltek össze a fonyódi középiskolások a Dísztéren, és egy flashmob keretében a kétszáz éve született Arany János tiszteletére is elszavalták a Toldi egy részletét, és talán egy hagyományt is elindítottunk ezzel a két iskola együttműködését kifejezve. A megmozdulás ötletgazdája Varga Yvette tanárnő volt, a gimnáziumból pedig Bántó Zsuzsanna igazgatónő, Kereskai Zita tanárnő és Keserű Zoltán tanár úr vettek részt a szervezésben. Az eseményen a Fonyód Média is készített egy videót.

költészet napja 2017_1költészet napja 2017_10költészet napja 2017_11költészet napja 2017_2költészet napja 2017_3költészet napja 2017_4költészet napja 2017_5költészet napja 2017_6költészet napja 2017_7költészet napja 2017_8költészet napja 2017_9


Címkék: Események


Vissza az előző oldalra