Fonyódra érkezett a Pálfi György Tudománytörténeti Vándorkiállítás

Címkék: Események

Április 9-én volt a megnyitója a gimnázium klubtermében annak a kiállításnak, amelynek szervezője Dr. Pálfi György nyugalmazott egyetemi tanár, szakmúzeum-igazgató.

Először Bántó Zsuzsanna igazgató köszöntötte a megjelenteket a gimnázium nevében.

Dr. Gál Erzsébet, a Kárpát-medence Természeti Értékeiért Alapítvány elnöke tolmácsolta Pálfi professzor üzenetét a jövő nemzedék számára.

Hidvégi József, Fonyód város polgármestere méltatta a kiállítást Fonyód város önkormányzata nevében.

A megnyitón közreműködött Csóbor Benjámin 11.b osztályos tanuló.

A tudománytörténeti kiállítás a világ fejlődését elősegítő, magyarországi származású tudósok, feltalálók, újítók munkásságát, eredményeit mutatja be. A jelentős tudományos eredményeket mindenütt a világon díjakkal értékelik. Ezek között megkülönböztetett jelentőségű az Alfred Nobel által 1900-ban alapított Nobel-díj, amely messze kimagaslik az összes cím, kitüntetés közül. A Nobel-díj olyan tudományos rangot jelképez, amelyet csak a legkiválóbbak képesek elérni.

A kis nemzetek közé tartozó magyarság emelt fővel tekinthet a nagyvilágra, mert számos olyan egyénnel büszkélkedhet, akik felfedezésükkel, találmányaikkal, fejlesztéseikkel segítették az emberiség előrehaladását.

A kiállítás a magyar származású tudósok munkásságát mutatja be, akik ugyan sokszor különböző okokból a hazájuk elhagyására kényszerültek, mégis büszkék lehetünk arra, hogy pályájuk befutásához magyar földről indulhattak el.

A magyar származású Nobel-díjasok névsora, tevékenységük időrendjében:

Név

A Nobel-díj éve

A Nobel-díj szakterülete

Lénárd Fülöp

(Philipp E. A. von Lenard)

1905

fizikai

Bárány Róbert

Robert Bárány)

1914

orvos-élettani

Zsigmondy Richárd

(Richard Zsigmondy)

1925

kémiai

Szent-Györgyi Albert

(Albert von Szent-Györgyi)

1937

orvos-élettani

Hevesy György

(George de Hevesy)

1944

kémiai

Békésy György

(Georg von Békésy)

1961

orvosi

Wigner Jenő

(Eugene P. Wigner)

1963

fizikai

Gábor Dénes

(Dennis Gabor)

1971

fizikai

Friedman Milton

1976

közgazdasági

Polányi János

(John C. Polanyi)

1986

kémiai

Wiesel Elie

1986

béke

Harsányi János

John C. Harsanyi)

1994

közgazdasági

Oláh György

(George A. Olah)

1994

kémiai

Majláth Judit

1997

béke

Kertész Imre

2002

irodalmi

Herskó Ferenc

(Avram Hershko)

2004

kémiai

 

A kiállítás április 27-ig tekinthető meg a gimnázium klubtermében.

Pálfi György_1Pálfi György_2Pálfi György_3Pálfi György_4


« Vissza a hírek listájához

« Vissza az előző oldalra

Ugrás a fejlécre
Ugrás a navigációra