József Attila és Ady Endre verseivel ünnepeltük a magyar költészet napját

Ismét együtt szavalt a két fonyódi középiskola tanulóifjúsága és tanári kara a magyar költészet napján.

A Siófoki SZC Bacsák György Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája és a Mátyás Király Gimnázium diákjai és tanárai a Dísz térre vonultak ki, és József Attila Tiszta szívvel, valamint Ady Endre Sem utódja, sem boldog őse… című verseit szavalták el közösen.

A magyar költészet napját 1964 óta ünnepeljük április 11-én, József Attila születésnapján, a Tiszta szívvel című verssel rá emlékeztünk. Ady Endre halálának 100. évfordulóján pedig a másik vers az ő emlékét idézte.

 

TISZTA SZÍVVEL

Nincsen apám, se anyám,
se istenem, se hazám,
se bölcsőm, se szemfedőm,
se csókom, se szeretőm.

Harmadnapja nem eszek,
se sokat, se keveset.
Húsz esztendőm hatalom,
húsz esztendőm eladom.

Hogyha nem kell senkinek,
hát az ördög veszi meg.
Tiszta szívvel betörök,
ha kell, embert is ölök.

Elfognak és felkötnek,
áldott földdel elfödnek
s halált hozó fű terem
gyönyörűszép szívemen.

SEM UTÓDJA, SEM BOLDOG ŐSE…

Sem utódja, sem boldog őse,
Sem rokona, sem ismerőse
Nem vagyok senkinek,
Nem vagyok senkinek.

Vagyok, mint minden ember: fenség,
Észak-fok, titok, idegenség,
Lidérces, messze fény,
Lidérces, messze fény.

De, jaj, nem tudok így maradni,
Szeretném magam megmutatni,
Hogy látva lássanak,
Hogy látva lássanak.

Ezért minden: önkínzás, ének:
Szeretném, hogyha szeretnének
S lennék valakié,
Lennék valakié.

 

 

költészet napja 2019/3

 

költészet napja 2019/1

Címkék: Események


Vissza az előző oldalra