BEARANYOZVA – AZ ÉV IFJÚ TERMÉSZETFOTÓSA PÁLYÁZAT NYERTESE

Címkék: Friss hírek

Ceglédi Ádámnak hívnak, 1999. október 11-én születtem Kaposváron. Szőlősgyörökön élek, ide is jártam általános iskolába. Jelenleg Fonyódon a Mátyás Király Gimnázium 11. c osztályában tanulok. A természet iránti szeretetet egy jó barátom, Biró Ferenc ébresztette fel bennem. Akkor kezdődött minden…

Amikor iskolából hazafele tartva megkérdeztem tőle, hogy mik azok a dobozok a fán. Elmagyarázta nekem, hogy madárodúk azok a dobozok, és abba költenek a madarak. Ez még pont költési szezon előtt volt, így én is megpróbálkoztam odúk legyártásával. Sikerélményem származott belőle, az általam készített odúkat is elfoglalták a madarak, fiókákat neveltek bennük. Ez inspirált engem, és folytattam tovább a tevékenységet.

Olyan 10 éve kezdődhetett minden. Ezután folyamatosan madarásztam, figyeltem a természetet, és távcsővel lestem a vadállatokat. Pár évvel később, 2010 karácsonyára megkaptam az első kis fényképezőgépemet, amivel két évig fotóztam. Itt szerettem bele a fotózás szépségébe. Úgy éreztem, hogy a géppel elértem a maximumot, fejlettebb technikára kell váltanom. Mi a Dél-Balatoni Természetvédelmi Csoport hatáskörébe tartozunk, így az általuk meghirdetett madárgyűrűzésekre is egyre gyakrabban ellátogattam. Egy ilyen madárgyűrűzés alkalmával ismerkedtem meg egy szintén jó barátommal, Pánczél Mátyással, akivel azóta is tartom a kapcsolatot. Tőle vásároltam meg 2012. november 25-én az első tükörreflexes gépemet, ami egy Canon EOS 20D volt. Az előző gépemhez képest ég és föld volt, sokkal fejlettebb géphez jutottam hozzá. Ezzel a géppel valamelyest jobb képeket készítettem, de még mindig nem elfogadhatóakat. Legalább is az elején. 1,5 – 2 év kellett, mire olyan minőségű képeket készítettem, amelyekre már azt mondhattam, hogy beküldhetem pályázatokra, biztosan megállnák a helyüket. Így is történt, az Év Természetfotósa pályázatra beküldtem néhány éve az ifjúsági kategóriába 10 darab fotót. Sajnos egyik sem került be a nyilvános zsűrizési fordulóba. Ez számomra egy jel volt, hogy mégsem értem el azt a szintet, amire számítottam, fejlődnöm kell még. Kicsit elszállt a lelkesedésem, de közben szintén egy ifjú természetfotóssal, Jakab Flórával is tartottam a kapcsolatot, aki folyamatosan tartotta bennem a lelket, buzdított, hogy menjek ki és csináljam tovább a fotózást. Így is történt. Az első pályázati kudarcom után egyre nagyobb energiát fektettem a fotózásba, egyre jobb képek születtek. Megtaláltam azt a fotózási módot is, a cserkelést, ami leginkább vonz engem. Továbbra is a 20D-vel fotóztam, amikor jött bennem egy gondolat, hogy újra megpróbálom két évvel később ezt a pályázatot. Újabb 10 fotót küldtem az ifjúsági kategóriába. Itt már sikeresebb voltam, több képem is bekerült a nyilvános zsűrizési fordulókba. Végül 2 képem maradt bent, ami kiállításra került a Természettudományi Múzeumban. A zsűri az egyik képemet alkalmasnak találta az első helyre, így ebben az évben a Bearanyozva című fotóm lett a győztes ebben a kategóriában. További egy képem volt falon a kiállításon, de az nem kapott díjat. Pontszámok alapján sikerült így megszereznem az Év Ifjú Természetfotósa kitüntető címet. A pályázatból származó pénzjutalomból vásároltam egy Canon EOS 7D fényképezőgépet, ami már szintén komolyabb tudással rendelkezik, mint a 20D. Ezt a gépet szintén november 25-én vásároltam meg, napra pontosan, mint a 20D-t, csak négy év eltéréssel.

Bearanyozvaceglédi ádámIMG_5514.jpg