A magyar kultúra napján

„A műveltség nem ünneplőruha, amelyet hordani kell. A műveltség a helytállás segédeszköze, a kifejezés szerszáma, a vállalkozás fegyverzete.”
(Németh László)

Tél közepén, az év 22. napján van a magyar Himnusz születésnapja, és ez a nap egyben - 1989 óta - a magyar kultúra napja is.  A Nemzeti Múzeumban őrzött kézirat szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be  a Himnusz megírását Szatmárcsekén.

Himnuszunk zenéjét Erkel Ferenc zeneszerző és karmester szerezte 1844-ben. Ebben az évben a budapesti Nemzeti Színház be is mutatta, azonban csak 1903-ban lett az ország törvényileg elfogadott himnusza. A szocializmus idején Rákosi Mátyás pártfőtitkár megbízta Illyés Gyulát és Kodály Zoltánt egy másik himnusz szerzésével. Kodály Zoltán megjegyzése erre annyi volt: „Minek új? Jó nekünk a régi himnusz.” Ezzel az új himnusz témája lekerült a napirendről.

A nap megrendezésének ötlete Fasang Árpád zongoraművészhez köthető, aki 1985-ben vetette fel az ünnep ötletét. Végül a nap tényleges megünneplésére a Hazafias Népfront Országos Tanácsa 1988. december végi ülésén tett felhívást, és 1989 januárjában ők szervezték meg az első évfordulós rendezvénysorozatot. Azóta évente ünnepeljük ezt a napot.

Iskolánkban hagyományosan rádiós műsorral emlékezünk meg a magyar kultúra napjáról. Idén a 10. c osztály előadásában hangzott el az ünnepi összeállítás, amelyet Kereskai Zita tanárnő állított össze.

magyar kultúra napja

Címkék: Friss hírek


Vissza az előző oldalra